Családi tervező és feltaláló csoport
nyelv nyelv

RÓLUNK

Bemutatkozunk

IstvanDr. Magai István
gépészmérnök

A természettudományok világában egy hipotézis olyan feltételezés, amelyet még nem láttunk, nem bizonyítottunk, de elfogadunk kiinduló pontnak – legalábbis ideiglenesen.
A hit is valami hasonló: a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Az Istenbe vetett hit pedig ezen túl még éltető erő, kapcsolat azzal, aki tökéletes és igaz. Ha egy mérnök nem az igazat keresi, hanem megelégszik utánzatokkal, vagy hamisítványokkal, akkor hamar szétesik az, amit alkotott.

Úgy gondolom, hogy a lelki életünkben sem adhatjuk alább. A felfedezés számomra nem az emberi teljesítményről szól, hanem inkább arról, hogy a Teremtő által csodálatosan megalkotott világ egy kis részletét megismerhetjük, élhetünk vele magunk és mások javára.

A tudás, vagy szélesebb értelemben az „információ” az egyik legfontosabb építő eleme a világunknak, amely készen áll arra, hogy felfedezzük, csak megfelelően kell hozzá viszonyulnunk.

Úgy gondolom, hogy a hőerőgépek fejlesztése során a figyelem elkerült egy kis területet, amely mégsem elhanyagolható. Az „energia csapdák” léte, úgy, mint a DNS által irányított élő szervezetek élete, szaporodása, a forgószelek keletkezése, erősödése, energia koncentrációja, az örvénykamrák energetikája mind arról beszélnek, hogy valamit, valamiket még nem vettünk észre.

Ilyen kis terület az inverz rendszer, amely olyan energiaforrást tesz elérhetővé, amely eddig is megvolt, csak eddig nem számoltunk vele. Jobban mondva a veszteség kategóriába soroltuk, de egy „kifordított” rendszerben az éppen, hogy nyereség lesz.

A gondolataimat szeretem megosztani másokkal. Gyakran egy beszélgetés mással, vagy egy imádság a Megváltónkkal hoz elő addig rejtett gondolatokat, ötleteket, fordít meg beidegződéseket, előítéleteket...


Publikációk a ResearchGate-en


Keresünk


- együtt gondolkodó, együtt működni kívánó embereket, szervezeteket

- üzleti lehetőséget felderítő, közvetítő személyeket és társaságokat

- potenciális felhasználókat



Várjuk


a tevékenységünkkel kapcsolatos véleményeket, észrevételeket, javaslatokat

Küldetésünk


- MINT TEREMTMÉNYEK, SZOLGÁLNI A TEREMTŐT.

- A TUDOMÁNY KIINDULÓ PONTJA A HIT, ÉS A TEREMTŐ (KREATÍV) GONDOLATOK FORRÁSA ISTEN.

- BÁTRAN KÉRDEZNI, ŐSZINTÉN KUTATNI, HOGY JÓ VÁLASZOK SZÜLETHESSENEK. SZOLGÁLNI AZ EMBERTÁRSAINKAT, MEGBECSÜLNI, ÉS VÉDENI A KÖRNYEZETÜNKET.

- OLYAN MŰSZAKI MEGOLDÁSOKAT KIDOLGOZNI, AMELYEK AZ ÉLETÜNKET JOBBÁ TESZIK ÉS A KÖZÖS BOLDOGULÁSUNKAT SZOLGÁLJÁK.

Johannes Kepler

„Lásd,bevégeztem életem munkáját azzal a szellemi tőkével, amit adtál nekem.
Hirdettem az embereknek műved dicsőségét, amennyire értelmemmel képes voltam felfogni annak csodáját.
Áldjad lelkem, Istent, amíg csak élsz!”

Johannes Kepler (1571-1630)
matematikus, csillagász és optikus volt, aki felfedezte a bolygómozgás törvényeit, amelyeket róla Kepler-törvényeknek neveznek.
Thomas Newcomen
Thomas Newcomen (1664-1729)
kovács, vízvezetékszerelő, bádogos, valamint laikus baptista prédikátor, az első használható gőzgép feltalálója
Robert Stirling
Robert Stirling (1790-1878)
lelkész
a stirling motor, vagy más néven hőlégmotor feltalálója